----> HŰSÉGPROGRAM <----
Regisztrálj most és azonnali 500 + Hírlevél: 1000 pontot írunk jóvá a fiókodban! 

Blog

Eljön a Hősakadémia vége

Osvalt Dénes
2022.01.25 22:12
Eljön a Hősakadémia vége

A Hősakadémia manga írója bejelentette, hogy már látja a hősképző történetének végét.

A Hősakadémia egy hősökből álló társadalomban játszódik, ahol szinte nem is éri meg gonosztevőnek lenni, szóval a megszokotthoz képest fordított társadalmú és nagyon japán X-Menes Marvel képregény.

A hősök mangája (képregénye) még 2014 nyarán jelent meg, az anime (rajzfilm) első évada pedig 2016-ban 13 résszel. Egy évre rá kijött a második évad 25 résszel, és újabb egy év múlva pedig a 3. évad, szintén 25 résszel. Ugyanennyi része volt a negyedik évadnak 2019-ben és 2020-ban. Az ötödiknek 2021-ben szintén ennyi része volt.

Emellett 2018. és 2021. között évente egy mozifilmet is készítettek a hősökről. Az anime három éve az első10 legjobb anime sorozat között van.

A hatodik évadot a tervek szerint idén ősszel mutatják be az új manga részekkel együtt, és úgy tűnik, hogy a Paranormális Felszabadítási Hadseregről fognak szólni és Bakugo is nagyobb szerepet fog kapni.

Talán látszik, hogy ebből a mangáról már rengeteg bőrt lehúztak (bár még sehol sincs a Naruto – Boruto animéhez képest). Feltételezhető, hogy a szerző ezért jelentette be az év eleji, Japánban rendezett anime fesztiválon, hogy a Hősakadémia manga sorozat idén év végén eléri végkifejletét és véget ér.

Ha ez beigazolódik, akkor érdemes lesz nagy becsben tartani az ősszel érkező utolsó Hősakadémia sorozatot.

Források:
https://www.animenewsnetwork.com/news/2021-12-19/kohei-horikoshi-if-things-go-smoothly-my-hero-academia-will-meet-its-goal-in-1-year/.180767
https://www.animegeek.com/my-hero-academia-manga-ending-2020-boku-no-hero-academia-heroes-rising-movie-kohei-horikoshi-story-finale/